A Karib-térség tipikus táncai

A karibi térség hagyományos táncainak gyökerei a múltba nyúlnak vissza. A Karib-térség egy hatalmas terület, amely számos, a Karib-tengerrel határos nemzetet , valamint az Atlanti-óceán ezen része által körülvett szigeteket foglal magában. Az előbbiek közé tartozik Mexikó , Kolumbia , Nicaragua és Panama , míg az utóbbiak közé olyan nemzetek tartoznak, mint Kuba (ha többet szeretne megtudni az ország szokásairól, kattintson ide ), a Dominikai Köztársaság és Jamaica.

Ezért a Karib-térség tipikus táncai azok, amelyeket ezen a hatalmas területen gyakorolnak. Jelenleg három hatás szintézisének eredményei: őshonos, spanyol és afrikai , utóbbiakat a rabszolgaságra ítéltek hozták oda. Valójában ezek közül a táncok közül sokat a rabszolgák és a szabad munkások fáradságos munkanapjainak végén adtak elő. De további nélkül beszéljünk ezekről a ritmusokról.

A Karib-térség tipikus táncai: hatalmas változatosság

Az első dolog, ami megfogja ezeket a táncokat, az a puszta számuk . Ott van például az úgynevezett " son de negro ", amely Saint Lucia szigetéről származik; a kolumbiai puya ; a sexteto vagy son palenquero; és a tamborito , amely Panama szigetéről származik. De mivel lehetetlen mindegyik táncot bemutatni, a legnépszerűbbekről fogunk beszélni.

Salsa, a karibi tánc par excellence

Érdekes módon a legtipikusabb karibi tánc az 1960-as években vált népszerűvé New Yorkban . Ekkor tették híressé a dominikai Johnny Pacheco vezette Puerto Ricó-i zenészek .

Eredete azonban a karibi országokba, azon belül is Kubába nyúlik vissza . Valójában mind a ritmusa, mind a dallama a hagyományos kubai zenén alapul. Pontosabban, ritmikus mintázata a kubai son dalból származik, dallama pedig a son montuno dalból.

Sok hangszere is kubai. Például a bongók, a timbalek, a güiro és a kolomp , amelyeket mások egészítenek ki, mint például a zongora, a trombiták és a nagybőgő. Végül harmóniája az európai zenéből származik.

Merengue, dominikai közreműködés

A merengue a Dominikai Köztársaság legnépszerűbb tánca . Az elmúlt században az Egyesült Államokba is eljutott , de eredete a 19. századra nyúlik vissza, és nem tisztázott. Olyannyira, hogy számos legenda létezik róla.

Az egyik legismertebb szerint egy nagy bennszülött hős megsebesült a lábában a spanyolok ellen harcolva. Visszatérve a faluba, szomszédai úgy döntöttek, hogy rendeznek neki egy partit. És mivel látták, hogy sántít, úgy döntöttek, hogy utánozzák őt tánc közben. Az eredmény az volt, hogy húzták a lábukat és mozgatták a csípőjüket, ami a habcsókoreográfia két jellemző vonása.

Akár igaz, akár nem, szép történet. De a tény továbbra is az, hogy ez a tánc a világ egyik legnépszerűbb táncává vált, olyannyira, hogy az UNESCO az emberiség szellemi kulturális örökségének nyilvánította .

Talán egy hihetőbb hagyomány szerint a tánc eredete a Cibao régió gazdáihoz köthető , akik a városokba utaztak, hogy eladják terményeiket. Fogadókban szálltak meg, amelyek egyikét Perico Ripaónak hívták. Ott szórakoztatták magukat ezzel a tánccal. Ezért hívták abban az időben és helyen Perico Ripaónak.

Ami a zenéjét illeti, három hangszeren alapul: a harmonikán, a güirán és a tamborán . Végül az is érdekes, hogy a merengue finomításáért és fejlesztéséért felelős fő személy Rafael Leónidas Trujillo diktátor volt , a műfaj nagy rajongója, aki iskolákat és zenekarokat hozott létre annak népszerűsítésére.

A mambo és afrikai eredete

A karibi térség hagyományos táncai közül ez Kubában fejlődött ki . Eredetét azonban az afrikai rabszolgáknak tulajdonítják, akik a szigetre érkeztek. Mindenesetre a tánc modern változata az Arcaño zenekarnak köszönhető az 1930-as években.

A kubai danzónt átvették , felgyorsították, és szinkópát vezettek be az ütőhangszerekbe, miközben montuno műfaji elemeket adtak hozzá . A mambót azonban a mexikói Dámaso Pérez Prado tette világszerte népszerűvé. Ezt úgy érte el, hogy növelte a zenekar zenészeinek számát, és tipikus észak-amerikai jazz elemeket, például trombitát, szaxofont és nagybőgőt adott hozzá.

Egy másik jellegzetes vonás a jellegzetes ellenpont volt , amely a testet a ritmusára kényszerítette. Az 1950-es években számos zenész hozta el a mambót New Yorkba, így az igazi nemzetközi jelenséggé vált.

A cha-cha

Szintén Kubában született , eredete a mambó hatására vezethető vissza. Néhány táncos nem érezte jól magát a Pérez Prado által népszerűsített tánc frenetikus ritmusában. Valami lazábbat kerestek, így született meg a cha-cha-cha nyugodtabb tempójával és fülbemászó dallamaival.

Pontosabban, létrehozását a híres hegedűművész és zeneszerző, Enrique Jorrín nevéhez fűződik , aki szintén hangsúlyozta a teljes zenekar vagy egy szólóénekes által előadott dalszövegek fontosságát.

Szakértők szerint ez a zene ötvözi a kubai danzón és a mambo gyökereit , de megváltoztatja azok dallami és ritmikus szerkezetét. Magában foglalja a madridi chotis elemeit is. Ami magát a táncot illeti, állítólag az a csoport alkotta meg, amely a havannai Silver Star klubban koreografálta. Lépteik olyan hangot keltettek a padlón, amely három egymást követő kopogásra hasonlított. És egy hangutánzó szót használva „chachachá ” -nak nevezték el a műfajt.

Cumbia, afrikai örökség

Elődjével ellentétben a cumbiát az afrikai táncok leszármazottjának tekintik, amelyeket rabszolgák hoztak Amerikába. Ugyanakkor őshonos és spanyol elemeket is tartalmaz.

Bár ma már világszerte táncolják, és az emberek argentin, chilei, mexikói és még Costa Rica-i cumbiáról is beszélnek, ennek a táncnak az eredetét Kolumbia és Panama területén kell keresni.

Az említett szintézis eredményeként a dobok afrikai gyökerekből származnak, míg más hangszerek, mint a maracák, sípok és a guache, Amerikában őshonosak. Ezzel szemben a táncosok öltözéke a hagyományos spanyol ruházatból származik.

De ami a legjobban érdekel minket ebben a cikkben, az maga a tánc, amelynek valóban afrikai gyökerei vannak. Érzékiségét és koreográfiáját azokra a táncokra jellemző, amelyek ma is megtalálhatók Afrika szívében.

A bachata

Ez egy igazi dominikai tánc , amely mára az egész világon elterjedt. Az 1960-as években keletkezett a ritmikus boleróból , bár a merengue és a kubai son tánc hatása is érződik rajta.

Továbbá, néhány, ezekre a ritmusokra jellemző hangszert felváltottak a bachatában. Például a bolero maracáit a szintén az ütőhangszerek családjába tartozó güira váltotta fel, és bevezették a gitárokat.

Mint oly sok más táncot, a bachatát is kezdetben az alsóbb osztályok táncának tekintették. Akkoriban "música de amargue" (keserű zene) néven ismerték , utalva a témáiban tükröződő melankóliára. Csak az 1980-as években terjedt el a műfaj nemzetközi szinten, végül az UNESCO az emberiség szellemi kulturális örökségének ismerte el.

Továbbá története során a bachata két alműfajra szakadt. A Technoamargue ezek egyike volt. A tánc jellemzőit elektronikus hangszerekkel létrehozott zenével ötvözte, miközben más műfajokkal, például a jazz-zel vagy a rockkal is ötvözte . Legismertebb előadója Sonia Silvestre volt.

A második alműfaj a „bachata rosa ”, amely világszerte sokkal népszerűbbé vált. Gondoljunk csak bele, hogy a legnagyobb nevei Víctor Víctor és mindenekelőtt Juan Luis Guerra . Ebben a stílusban romantikus balladákkal kombinálják.

Ami a műfajt ma illeti, legnagyobb képviselője a dominikai származású amerikai énekes, Romeo Santos , először az Aventura nevű együttesével , most pedig szólóelőadóként.

A kevésbé népszerű karibi térség egyéb tipikus táncai

Azok a táncok, amelyeket eddig elmondtunk nektek, jellemzőek a Karib-tengerre, de túllépték a területét, hogy híressé váljanak az egész világon. Vannak azonban olyan táncok, amelyek külföldön nem voltak olyan sikeresek, de rendkívül népszerűek a Karib-térségben.

Ilyen például a porro esete , amelynek eredete Kolumbia területén nyúlik vissza a spanyolok érkezése előtt. Az őshonos gaita táncosok hatásait ötvözi az afrikai ritmusokkal, és egyértelmű csábító eleme van. Jelenleg egy ritmikus és ünnepi ütemű társastánc. A hagyományos kolumbiai ruhát jellemzően ehhez a tánchoz viselik. A fandango is ehhez a tánctípushoz tartozik , bár semmi köze a spanyol névadójához. A bolíviai Sucre városából származó tánc gyorsan elterjedt a kolumbiai Urabá régióban . Ez egy élénk corrido, amelyben furcsa módon a nők gyertyákat visznek, hogy elutasítsák a férfiak közeledését.

A Mapalé táncban egyértelműbb afrikai hatás érvényesül . Ebben a táncban a dobok és a llamador (egyfajta dob) adják meg a ritmust. Eredete a munkához kapcsolódik, de ma már tagadhatatlanul ünnepi jelleget ölt. Energikus és vibráló tánc, tele egzotikummal.

Végül a bullerengue -ről fogunk beszélni . A karibi térség más hagyományos táncaihoz hasonlóan táncot, éneket és dallamfeldolgozást is magában foglal. Ez utóbbit csak dobokkal és tapssal adják elő. Az éneklést mindig nők végzik, a táncot pedig párok vagy csoportok is előadhatják.

Végezetül bemutattunk néhányat a legnépszerűbb karibi táncok közül. Az elsőként említett táncok nemzetközi hírnevet és népszerűséget szereztek. Az utóbbiak ugyanolyan jól ismertek abban a régióban, ahol játsszák őket, de kevésbé a világ többi részén. Mindenesetre számos más tipikus tánc is létezik a Karib-térségből . Közülük röviden megemlítjük a farotát , a garabatót (amelyet a spanyolok hoztak Amerikába) és a sere sé-sé-t.